Két jóbarát, egyikük a színek, a festék megszállottja, másik a fa szerelmese, alkotótáborokban majdnem elválaszthatatlanok, kiállításokon legtöbbször együtt lehet látni munkáikat, minden évszak az övék, megtalálják a megfelelő alkotási lehetőséget, akár kartonon, vásznan, faroston, vagy éppen a fát, annak formáját. Könnyen ki lehet találni kik ők? Kovács Emil Lajos és Koter László, mindketten Szatmárnémetiből, így télen, mert a többi idők nagy részét táborokban töltik. Ki tudja hol? Erdélyben, vagy más országokban, ahol “öntik” alkotásaikat, melyek ma már csodálatra méltók kivétel nélkül, legyen az festmény, vagy szobor, a két alkotó munkája.

Megtisztelő meghívást kaptam, hogy ott legyek a megnyitón, de sajnos most már tudom, hogy nem szólhatok a tárlaton, tehát megpróbálom elmondani látatlanban is, azt, amit esetleg ott mondtam volna róluk.  Eddig is számtalan esetben mondtam valamit, még akkor is, ha nem kimondottan róluk szólt “az ének”. Munkáik már annyira ismertek és keresettek, hogy messze földön is nagy érdeklődést váltottak ki, csak hírnevük után. Most sem tudom, hogy Kovács Emil Lajos melyik festményei kerülnek Nagyváradra, hiszen ugyanabban az időben több kiállítása van itthon és külföldön, mint bármikor máskor is, de annyira a Nagybányai régi híres Festőiskola, Kolónia továbbvivője a tájképfestészetben, hogy már-már, de egészen biztosan a leghitelesebbek között tudhatjuk, ismerhetjük.  Fő témája, a bányászvidék, vagyis Nagybánya-Felsőbánya tájképfestészete, mindezek mellett sok-sok más témáját is ugyanolyan izgalmasan mutatja be. Szülővárosában Szatmárnémetiben is annyira ismert mint bárhol máshol, hiszen az otthoni múzeumban és más kiállítóhelyeken is ugyanannyira keresett. Színvilága különleges és csodálatos. Képei annyira felismerhetők, hogy könnyen megismeri annak nézője és rögtön felismeri benne A “KOVÁCSEMILSÉGET” Egyszóval jó dolog, ha elődeit ennyire követte és már ő is oda jutott, hogy saját stílusára nyugodtan mondható, hogy az övé. Örvendek, hogy Nagyvárad is közelebb kerül ezekhez a munkákhoz és a váradiak kedvencévé válhatnak a Kovács Emil képek.

Koter Lacira egyáltalán nem jellemző kimondottan az, amit Váradra visz. Ő a monumentális, hatalmas szobrok faragója. Akár egész parkot benépesít munkáival, történelmi alakok életnagyságú, vagy annál is nagyobb szobraival, vagy a hegyek, bányák félelmetes őseinek alakjait veszi ki rövid idő alatt a rendelkezésére álló fából, együttműködve a nyersanyaggal, annak formája és alakot mutató sajátossága szerint. Most, mivel a tél igencsak bezárta, műtermeiben próbált olyan alakokat megörökíteni, melyek vagy a vallásos témák szereplői, a mesebeli gondolatvilág alakjai, vagy éppenséggel az absztrakt stílusban látott mondanivaló reprezentánsai. Gyönyörű kisméretű szobrok, melyek bármelyik lakásban első helyet foglalják el a dísztárgyak gyűjteményében.

Nagy örömük lehet Nagyváradon azoknak a művészetkedvelőknek, akik március 6-án 15 órától ott lesznek a Tibor Ernő Galériában és találkoznak a két művésszel és munkáikkal. Megjegyzem azt is, hogy kivételesen elkötelezett és kiváló tevékenységükkel a Felsőbánya Monte Medio Értékei alkotótáborok állandó résztvevői és a bányavidék művészeti kincsestárának gyarapítói.

Kívánok mindenkinek kellemes tárlatnézést, a szép alkotások szemlélésének, esetleg megszerzésének örömeit.

Hitter Ferenc